<< Vissza 

1. Fejezet: A Kezdet

Emor szomorkásan ült az iskola előtti tér, kopottas padján. Hűvös őszi szél borzolta rövid, barna haját, és táncoltatta a földön foltokban heverő lehullott faleveleket. Csöngettek. Alig telt bele 2 perc és özönlöttek ki a diákok Szantosi gimnázium épületéből. Szerelmes párok borultak egymás nyakába, cigarettavégek izzottak fel, és haverok, barátok nevetésétől lett zajos a környék. A tömegből,  egy magas és vékony, rövid fekete kecskeszakállal rendelkező fiú bukkant elő a tömegből, széles vigyorral az arcán.

• Hé Emor! Mizujs haver? – Ordította oda Rasil a barátjának. – Nem túl sok jó. De gondoltam, hogy megvárlak téged. –Válaszolta Emor komor hangnemmel és arckifejezéssel a különösen vidám barátjának.

• Na látod, azt nagyon is jól tetted. – Nevetett egy nagyot szokásához híven, a szinte mindig mosolygós Rasil. – Veled meg mi történt ember? Basszus Emor úgy ülsz ott mint akit mellberúgtak.

• Fogalmazhatunk úgy is. – Válaszolt jó barátja kérdésére. – Diona közölte velem, hogy mostantól ne találkozzunk. Azt mondta, hogy mind a kettőnknek ez lesz a legjobb. Hát elhiszed te ezt? Mi ütött ebbe a nőbe? – Kérdezett vissza indulatosan.

• Ez tényleg nagyon hihetetlen. Ráadásul pont most? Már pont kezdtetek közel kerülni egymáshoz, és nem igazán viselkedett úgy, mint akinek ellenére van a dolog, erre most meg benyög egy ilyet. Mondta neked hogy miért?

• Nem. Semmi ilyesmit nem mondott nekem. Annyit mondott, hogy higgyem el sokkal jobb lesz így nekem.

• Te, Emor. Gondolod, hogy ennek köze van a múlt hétvégihez? – Kérdezte Rasil szinte suttogva.

• Ja, ahhoz, amikor előtört belőlem az a valami, minek is hívják, ja, igen misztikum.  Arra gondolsz barátom? – Válaszolt Emor teljesen nyugodtan, a maga megszokott erős hangján.

• Halkabban már te idióta! – Torkollta le Rasil elég keményen.  –Tudod jól, hogy amint meghallja valaki, hogy ilyesmiről beszélünk, máris a végrehajtás kapitányságán kötünk ki. ezt pedig nem hinném, hogy akarnád.

• Jól van, jól van. Nyugi. Halkabb leszek. Amúgy meg nem tudom. Lehetséges, hogy köze van hozzá. Simán el tudom képzelni. – Válaszolt teljesen egyszerűen Emor.

• Lehetséges? Még azt mondod, hogy lehetséges? Ha Diona nincs ott, ki tudja, mi történik veled. Lehet, hogy már nem is beszélgetnénk itt. Bár az is hatalmas szerencse volt, hogy Szantos határában voltunk, nem pedig bent a városban, így csak később értek oda a végrehajtók. Sokszor hihetetlenül meggondolatlan tudsz lenni. Egyszerűen nem gondolsz bele, hogy mi mivel jár. – Vágta a barátja fejéhez Rasil a tényeket. Egyik szokása volt ez Rasilnak. Nagyon jól értett ahhoz, hogyan világítson rá a hibákra, és a puszta tényekre, épp ezért az osztályban is sokszor kérték ki a véleményét.

• Tudod Rasil. – Szólt a padon ülő fiú. – Valamelyest igazad van. Sajnos tényleg meggondolatlan tudok lenni. Na de most már ideje mennünk. Képesek lennénk órákat elbeszélgetni itt, és valahogy nem szeretnék itt lenni, amikor a tanárnő kijön és észreveszi, hogy nem voltam utolsó órán és most meg itt ülök.

• Jól van. Menjünk. – Fogadta el barátja javaslatát, majd ezzel együtt Emor felkelt a kopottas padról, és körbenézett. Mindössze egy-két pár fős társság ácsorgott már körülöttük.  A percekkel ezelőtti nagy tömegnek, már nyoma se volt. Egyenesen előre indultak a kövezett járdán, a buszmegállóba.  Az út további részén csöndben voltak mindketten. csak a szél fújt, és ahogyan felerősödött, úgy fújta le a száraz leveleket a fákról, majd földet érve valóságos hullámzó levéltengert alkottak a göröngyös, kövezett járdán. Ez Emort teljesen lenyűgözte, és elvesztek a gondolatai a pillanat szépségében. Ez idő alatt Rasil fejében emlékek kavarogtak, a múlt hétvége emlékei. Egyik ismerősük szülinapi bulija után, Diona, Emor és ő, úgy döntöttek, hogy kimennek a város határába, hogy nyugodt helyen tudjanak beszélgetni. Már egy jó ideje kiértek a városból. Az épületek is csak a távolból látszódtak. Odaértek egy tó mellé, ami akkora volt, mint egy nagy közterület kétszerese. Leültek a partjára, és mindenféléről elkezdtek beszélgetni. Már nagyjából egy órája beszélgettek a holdsütötte sötét éjszakában. Emor ekkor felállt kicsit megmozgatni elmacskásodott lábait, és sétálgatott valamelyest távolabb a tó partjától. Ebben a pillanatban Diona és Rasil is hátratekintettek, hogy megtudják, mit csinál Emor. Egyszer csak azt látták, hogy feltekint a fényesen világító holdra, és összeesik. Ekkor szinte őrült módon elkezdett remegni és vibrálni a levegő az összeeset fiú tíz méteres körzetében, és minden pillanat elteltével egyre csak erősödött, és szemmel láthatóan a teste is megfeszült, küszködött. Ahogyan próbáltak minnél gyorsabban odaérni hozzá, minden egyes lépés egyre nehezebb volt, még levegőt is nehezen vettek. Ami őt legjobban meglepte, az ekkor következett. Diona hamarabb odaért a barátjához, mint ő, és mikor odaért azt látta, hogy a lány letérdel a földön heverő, és vadul szenvedő fiúhoz, rátette a kezeit a mellkasára, és halkan de még hallhatóan kántált egy ismeretlen szöveget, aminek a hatására, ez a furcsa jelenség enyhülni kezdett, majd hamarosan abba is maradt. Egy percre rá, Emor is visszanyerte az irányítását a teste felett, de végig a tudatánál volt, és látta, hogy mit csinál vele a lány. Azon lepődtek meg mind a ketten, hogy Diona pontosan tudta, hogy mi a teendő. Sok kérdés kezdett el kavarogni bennük. Diona valamelyest elmagyarázta nekik hogy mi történt itt.

•  Tanulmányaink szerves részét képezik a misztikumok, ezt tudjátok ti is. Van fogalmatok róla hogy mik illetve kik is ők. –Kezdett bele Diona, teljes komolysággal. – Történelmünk szerves része, és számos vad háború kiváltói ők, ezt tanuljuk mindannyian. Ezért a világuralmi Irányító tanács betiltotta ennek a szabad gyakorlását, és csak a felső végrehajtásnak engedélyezte azt, azt is szigorú keretek közt tartva, az ő közvetlen parancsnokságuk alatt, míg az alsó végrehajtásnak fogalma sincs erről. Ők csak a törvényeket tartatják be, és a bűnözőket hajkurásszák. – vezette fel a magyarázatát a lány. – Pontosan ezért nem tudjátok, hogy mi történt most. Emor. Belőled előtört a misztikumok ereje.  Te is az lettél. Vannak néhányan olyanok, akiknél nem születéskor mutatkozik meg az erejük. Ők nagyon kevesen vannak, és te is közéjük tartozol. Ez általában 18 és 20 éves kor között történik. Te most Emor 19 éves vagy. Fogadj meg egy jó tanácsot. Senkinek egy szót se szólj erről, és tűnj el a városból.  -  A szépséges szőke, babaarcú lány szavai szinte sokként érték őt. Még a szó is a torkán akadt. Feküdt a fűben, a tényektől gyötörve.

•  Ja és még egy valami. – Folytatta Diona.- Gondolom, a másik kérdés, ami felmerült bennetek, azaz, hogy én honnan tudom, hogy mi a teendő, ha egyszer a misztikumság gyakorlása tiltott. Na, ez az, amiről csöndbe kell maradnotok. Esküdjetek meg, hogy megőrzitek a titkomat! -  Emelte fel kissé a hangját a lány, hogy nyomatékosítsa szavait.

• Igen. Megesküszünk. - Felelte a két fiú egyszerre.

• Helyes. Most pedig menjetek. Gyorsan! Mielőtt a végrehajtás ideér. A többit én elrendezem. –Szólt rájuk keményen Diona. Ekkor, bízva az ő szavaiban, azonnal elindultak, és hazáig meg sem álltak, sőt még vissza se néztek.

Rasilban azóta is kavarogtak a kérdések, és szinte biztosra vette, hogy az ezen az estén történtek miatt mondta Diona Emornak, hogy soha többé ne találkozzanak. De a többi kérdése sem hagyta nyugodni. Miért nem árulta el Diona, hogy mi ez a váratlan megmutatkozás? Sőt honnan tudott erről egyáltalán, mivel a könyvekben nem írnak ilyesmit, és még csak nem is említik. Annyit tanulnak, hogy születéskor az összes erővel rendelkező egyént kiszűrik és elviszik, hogy a saját emberükké neveljék őt. Itt következett számára a következő kérdés. Ha Diona ismeri a misztikumságot, miért nem vitte el a végrehajtás? Sőt nála a váratlan megmutatkozás is kizárva, hiszen ő csak 16 éves még. Nem tudott ezekre a kérdésekre sehogy sem választ találni.

Már régen a buszon utaztak, de ezt Rasil észre sem vette, annyira elmerült a gondolataiban.

• Rasil.Hé Rasil! – Szólt már majdnem ordítva Emor.

• Ne haragudj. Elgondolkodtam egy kissé. – Válaszolt Rasil.

• Hát azt látom. El kell köszönnöm. Én itt szállok le a buszról.

• Jól van. Menjél nyugodtan. Akkor holnap a suli előtt, tudod, Szokásos módon találkozunk. – Szólt Rasil.

• Rendben. Csáó. –Szólt vissza Emor, majd a busz hangos csikorgással megállt, az ajtaja pedig nagy csattanással kinyílt, és ő a tömeggel együtt hamar eltűnt a távolban. Miután a tömeg szétszakadozott, Emor lefordult a főútról, és bekanyarodott egy csendes mellékutcára. Végig az egész utcában többemeletes házak sorakoztak. Ezek a házak kívülről szögletesek, és halvány sárgák voltak. A napsütés miatt kissé rikítóak lettek ezek a házak. Ahogyan Emor belépett az emeletes tömbházba, ahol lakott, megcsapta az orrát a szokásos büdös, és dohos szag. hamar felért a lépcsőn az első emeletre, ahol a lakásuk volt. Egyedül lakott ott az anyjával. Az apját nem ismerte, épp ezért nem is foglalkozott evvel. Az ajtó enyhe nyikorgással kinyílt, majd ahogy belépett a lakásba, levette vékony fekete kabátját, és vele együtt a táskáját is, majd bement a nappaliba, amit egyszerű szürke szőnyeg borított, benne réginek látszó poros bútorokkal. Nem voltak gazdagok. Egyszerűen éltek, mint ahogyan a város jó nagy része, anyagi nehézséges tömkelege közt.

• Anyám még mindig nincs itthon. Hihetetlen. Folyton csak a pasikat bírja kajtatni ő is. Elegem van. –Morgolódott hangosan Emor. Egyre inkább zavarta őt az a tény, hogy ha az anyján múlna a lakás úszna a koszban és szinte mindent neki kell csinálnia.  A mérgelődést befejezve, unottan leült a kanapára, és bekapcsolta a televíziót, hogy meghallgassa a híreket.

• Üdvözöljük önöket, kedves nézőink. mai vezető hírünk, hogy a világuralmi Irányító Tanács új határozata alapján, a végrehajtás alsó és felső szintjei is megerősítésre kerülnek, mivel a még meglévő kóbor misztikumok végső begyűjtéséhez, és káros tevékenységük felszámolásához, ez elengedhetetlenül szükséges. Ez az intézkedés különösen igaz Szantos régiójára. A tanács szóvivőjének jelentése szerint, azért oda koncentrálódik ez a megerősítés, mivel a kóbor misztikumok tevékenységének a 90%-a oda korlátozódik. – olvasta mosolygós arccal, és csengő hangon a híreket a bemondónő. – Ezen kívül híreink a következőek. A lakosság adósság állománya és ezzel párhuzamosan a munkanélküliség folyamatosan nő. Globális viszonylatban a fogyasztás szintén nő, ami a pénzügyi szakemberek szerint, elősegíti azt, hogy a gazdaság könnyen álljon talpra a 3 éve kirobbant válságból. – olvasta tovább a bemondónő, a papírjára odaírt mondatokat.

• Na, de jó. Hát ez kész röhej. Annyira szeretem az ilyen ragyogó híreket. Elegem van ebből. Ez a „csodálatosan nagyra becsült” Irányító Tanács is csak azzal foglalkozik, hogy minél több pénz és hatalom összpontosuljon az ő kezükben. Egyre inkább az az érzésem van, hogy mi itt csak üres lelketlen droidoknak vagyunk nézve. Rohadnának meg mind. – Mérgelődött, és szitkozódott Emor a hírek hallatán. Mindig felidegesítették őt a hírek. Ő maga sem értette, hogy miért nézi, ha csak felhergeli magát rajta, de egyszerűen nem bírta elviselni azt az érzést, hogy tájékozatlan, és nem tudja, hogy mi zajlik a világban.

Miután kimorgódta magát Emor, nekilátott a lakásban a mindennapi teendők elvégzéséhez. Kitakarított, elmosogatta az előző napi mosatlant, sőt, még meg is főzött magára. Kénytelen volt ellátni magát, mert az anyja csak addig foglalkozott vele, amíg nem volt képes teljesen ellátni magát. mialatt a teendőit végezte, egész végig azon gondolkozott, hogy mi történik vele. Mióta a város szélén megtörtént az a furcsa, és megmagyarázhatatlan dolog, azóta állandóan olyan érzései támadnak magával szemben, hogy nem ismeri már önmagát. Sőt. Mintha kezdene bizalmatlan lenni saját magával szemben is. Kétségek tömkelegével töltötték el őt ezek a gondolatok. Nem tudta, hogy kihez fordulhatna. Dionához nem mehetett, a végrehajtáshoz szintén, hisz kóbor misztikumként azonnal elítélték volna őt, kérdés nélkül, de azt is tudta, hogy muszáj lesz előbb utóbb lépnie valamit, hiszen ha semmit se tesz majd az újonnan jött ereje irányítása érdekében, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Ő maga sem tudta, hogy mi volna a legjobb. jelenleg legjobb döntésnek azt találta, ha meghúzza magát, és csöndben marad. Mire végzett a dolgaival, teljesen elfáradt. Erős érzelmektől felkavartan bezuhant az ágyába, és szinte azonnal elaludt.

Emor hirtelen egy sötét és nyirkos utcán találta magát. A ruhái cafatokban lógtak rajta. Ijedten húzta össze magán azt a meglévő kevés ruháját, hogy valamelyest tompítsa a didergését. Az utca egész hosszán villogtak a lámpák, és Emor körbetekintett, hogy mi is veszi körbe őt. A villogás közepette, az utca végéből, négykézláb szaladgáló vérszomjas vadállatok figyelték minden lépését, minden egyes lélegzetvételét. A rémület eluralkodott rajta, végigfutott a hátán a hideg, és futásnak eredt. Ezt azonnal észrevették a lesben álló vadállatok, és ők is nekiiramodtak. Futott, ahogy csak a lába bírta. Ahogyan hátrasandított, látta amint a fenevadak a nyomába eredtek, és nyálukat csorgatva várják a pillanatot, hogy rávethessék magukat a kiszemelt áldozatukra. teljes erejéből futott, de egyre inkább úgy érezte, mint ha a lábai ólomból volnának. Minden egyes lépés után egyre nehezebb volt a következőt megtennie. Zihált, folyt róla az izzadság, egyre nehezebben kapott levegőt. A vérszomjas vadállatok, már a sarkában lihegtek. Érezte a hátán a forró leheletüket, és halotta, ahogyan a talpaik a pocsolyákba csapódnak. Ekkor váratlanul megbotlott valamiben, és hanyatt vágódott. Annyi ideje volt mindössze, hogy szembeforduljon a szörnyekkel, és feltegye a kezét, hogy azzal védje magát. Épp hogy fölemelte a kezét, a fenevadak már ugrottak is, hogy hatalmas fogaikat, megmártsák, a 19 éves fiú karjában. Az tűhegyes fogak már érintették Emor bőrét, mikor fénysugarak törték meg a sötétséget, és a fenevadak köddé váltak. Az összes pocsolya, a sötétség a lámpavillogás, mind-mind a szörnyekkel együtt vált semmivé. Hajnalodott. A nap felkelt álmából, hogy éltető fényével körülölelje a várost. Emor rémülten, izzadtan és zihálva hevert a földön. Nem értette, hogy mi történt. Éppen kezdett kissé megnyugodni, amikor egy hatalmas sólyom szállt alá az égből, és elragadta őt. Felrepült a magasba. A város innen fentről, csak egy egyszerű terepasztalnak tűnt. A nagy sólyom, elkezdett kirepülni vele a városból, a tó irányába, ahol a barátaival járt, és ahol ez az egész furcsa és érthetetlen dolog elkezdődött. Nemsokára meg is látta a tavat a magasból. Pár fa vette körbe, ami lágyan lengedezett a hajnali szélben. Egyenesen továbbrepültek, egészen addig, amíg elértek egy hatalmas erdőhöz. Itt már lejjebb ereszkedett a madár, de csak akkor szállt le, amikor elért egy tisztást. Egy rejtélyes alak várt rá ott, aki az arcát egy nagy csuklyával takarta el. Ez az alak hozzászólt.

• Emor! Menekülj a városból! Az életed veszélyben! Az életed veszélyben! – Visszhangoztak az ordított szavak az ismeretlen alak szájából.

Rémülten ült fel az ágyában Emor. Patakokban ömlött róla az izzadság, és egész testében remegett.

• Istenem! Ez csak egy álom volt? – kérdezte magától teljes ijedtséggel, majd körbenézett a szobájában, és megnézte a ruháit is, hogy nincsenek-e elszakadva. – Hú, igen. Csak álom volt. Én itt ülök az ágyamban, és most ébredtem fel. Nyugodj meg, nincs semmi baj, nyugodj meg nincs semmi baj. – Ismételgette el magának, hogy valamelyest megnyugodjon és összeszedje magát.

• Ilyen beteg egy álmot. Még szerencse hogy semmi köze sincs a valósághoz. – Nagyon felzaklatta őt ez az álom. Felült az ágyában, majd ránézett az órájára, és ekkor látta, hogy már rég el kellett volna indulnia itthonról, mert késésben van. Ebből kifolyólag, hihetetlen gyorsasággal kezdett el készülődni. 5 perc nem telt el, és már el is készült, bár az álomtól meggyötört arcát nem tudta elfedni. Mindenki látta rajta azonnal, hogy pocsék egy éjszakája volt. A buszon is hátul húzta meg magát. Az őszi hideg miatt a sapkáját is jó mélyen a fejébe húzta, reménykedve hogy pihenni is tud egy keveset a sapka takarásában. Bármennyire is szeretett volna pár nyugodt percet, hogy tudjon pihenni, nem ment neki. Akárhányszor csak lehunyta a szemét, azonnal a csuklyás alak jelent meg előtte, ahogyan az arcába üvölt, hogy „Menekülj a városból! Az életed veszélyben! Az életed veszélyben!” Nem tudott pihenni. Egy kis idő után belátta, hogy nem fog menni a kicsike alvás sem, de ráadásul le is kellett szállnia a buszról. Mire beért az iskolába annyi ideje volt csöngetés előtt, hogy gyorsan bemenjen az osztályába. Még Rasilnak se mesélt semmit, pedig a barátja látta rajta hogy valami nincs rendben. Nem beszélt sokat egész nap. Amint leteltek az órái, már ment is haza. Hamarabb elteltek az órái, sem mint azt gondolta. Mikor hazaért, nem volt sokáig talpon. hamarabb feküdt le aludni, mint szokott, de csak sokára jött álom a szemére, hosszas forgolódás után. Ugyanazt álmodta, mint tegnap, majd másnap és harmadnap is ugyanazt.

Szinte teljesen kiborult. Nem értette, hogy miért álmodja már ezt napok óta. Számtalanszor jutott eszébe az, hogy esetleg üzenet lehet ez az álom, de azonnal elhessegette az efféle gondolatait. Azt kezdte hinni róla, hogy csak egy folyton visszatérő álomról lehet szó. A tények ellenére, teljesen elutasította azt, hogy ő misztikum lenne. A szíve mélyén tudta, hogy az, és a történtek is ezt támasztják alá, de nem akarta elhinni, és nem akarta, hogy az élete megváltozzon. Ő csak egyszerűen, és boldogan akart élni a maga módján, de kezdte kapizsgálni, hogy a sors nem ezt az utat szánja neki. Mialatt egyik reggelen ezen elmélkedett, már javában a buszról szállt le. egész úton a buszmegállótól az iskolába, csak a földet nézte. Az utóbbi időben, teljesen lefoglalták a gondolatai, és az érzés, hogy változik. Változik minden szinten hiába is küzd ellene. Változik a gondolkodása, a hozzáállása, az egész személyisége. Nehezen akart beletörődni ebbe. Miközben ezen gondolkozott, és tekintetés a földre szegezte, nem is nézte a többi járókelőt, és véletlen nekiment egyiküknek.

• Elnézést uram. – Mondta egyszerűen Emor, és ment is volna tovább, de az üzletembernek látszó középkorú férfi megragadta a karját, és odarántotta magához. – Te idióta hülye gyerek! – Szólt rá kissé mérgesen, de suttogva, az üzletember. – A Menekülj a városból! Az életed veszélyben! -nek melyik részét nem tudod felfogni? – Emort sokkolták a hallottak. Ekkor volt kénytelen rádöbbenni, hogy ez bizony nem egy álom.

• De mégis hová meneküljek? – Kérdezett vissza teljes rémülettel az arcán.

• Tudod te azt jól, hogy hová kell menned. – Válaszolt neki az üzletember, majd amint e szavak elhagyták az ajkát, úgy nézett körbe, mint aki egy ájulás után tér magához. – Bocsásson meg uram, hogy önnek mentem. Legközelebb jobban figyelek. – Szólt Emorhoz, teljesen megváltozott, alázatos hanggal, mint akinek gőze nincs arról, hogy mi történt az imént.

Az iskolában nem szólt senkihez. Minél hamarabb túl akart lenni ezen a napon, hogy aztán hazaérve kigondolja, hogy mit csináljon. Rasil már napok óta hiába kérdezgette tőle, hogy mi a baja, de mindig lerázta azzal, hogy nem akar róla beszélni. Mikor vége lett az utolsó órájának is, rohant haza. Egyik tanára feltartotta pár percig, így nem tudta azt a buszt elérni, amelyikkel menni szokott. Később ért haza, mint általában. Unottan lépcsőzni kezdett a lakásáig. Már a lépcső felénél járt, mikor szokásához híven, az ajtajukra nézett. A nehéz sötétbarna ajtó tárva-nyitva állt, előtte pedig a felső végrehajtás egyik misztikuma állt őrt. Emor azonnal megtorpant. Jobbnak látta, ha vár csöndben egy rövid ideig, hátha megtudja, hogy mit csinálhatnak itt. Biztos volt benne, hogy baj van, mivel tudta jól hogy a felső végrehajtás emberei nem ugranak be csak úgy egy könnyed kis teázásra bárkihez.

• Uram! Nem találtunk semmi nyomot, ami arra utalna, hogy a fiú misztikum lenne. Semmi eszköz, semmi könyv. Maga a fiú sincs még itthon. – jelentette az ajtóban álló végrehajtónak. – Akkor még nem ért haza. Korábban jöttünk, mint kellett volna. Ha itt van az épületben nem fog önként idesétálni. Átvizsgálni az épületet és a tömbház közvetlen környékét! A föld alól is előkeríteni! – Adta ki az utasítást a tiszt. Mindezt persze Emor is tisztán hallotta. Elindult le a lépcsőn a lehető leghalkabban. Az egész lépcsőházban csak az ajtó csapódását lehetett hallani. A tiszt azonnal tudta, hogy ki ment ki az ajtón. – Utána! Ez ő! – ordította a parancsot az embereinek. A végrehajtás összes embere, aki ott volt, Emor után eredt, aki már az utcán volt és lélekszakadva futott, keresve a menekülést.  Ekkor érezte azt, hogy valóban figyelmeztették. Úgy döntött, hogy odamegy ahová az álomnak látszó üzenetben látta. mialatt ezt kigondolta, már majdnem elérte az utca végét. Hátranézett és látta, hogy a végrehajtás sötétkék ruhás pribékjei szorosan a nyomába vannak, és a vezetőjük a szájához emeli az adó-vevőjét, hogy riassza a társait.

• Na, most már kezd egyre nagyobb baj lenni. jobb lesz, ha mihamarabb eltűnök innen. -  Gondolkodott hangosan a zavart, menekülni kényszerülő képzetlen misztikum. Minden lehetőséget kész volt megragadni, hiszen most már az élete volt a tét, és ezt tudta jól. Minden erejét bevetve szaladt tovább, nyomában a végrehajtókkal. Kiért a mellékutcájukból. Már egy főúton járt, nagy és komor házakkal. A nagy forgalom közepette, az út másik oldalán észrevett egy villamost, ami épp a megállójához közeledett.

• Ez az! Talán így le tudom rázni őket! – Gondolta Emor, és már szaladt is át az úttesten, hogy elérje időben a villamost. Egymás után csikordultak meg az autók fékjei, hogy elkerüljék a gázolást, amiből kis híján egy tömegkarambol született. Mire odaért a megállóhoz, és sikerült felszállnia a villamosra, az ajtók pár másodperccel utána csukódtak. Ha egy picivel is később érkezik, a végrehajtók elkapják őt, és bele se mert gondolni, hogy mi várt volna rá. Megfordult, hogy megnézze, hol járnak az üldözői, és megnyugvással tapasztalta, hogy az úttest másik felén ácsorognak, és nem tudnak mit kezdeni a sok feltorlódott autóssal. kalapáló szívvel hát, de nekidőlt a villamos ajtajának, ami lassan és zötykölődve elindult. Ahogy rándult egyet a villamos, ő megcsúszott, és elesett. Mikor fölkelt akkor látta, hogy ez az esés mentette meg az életét. Egy kéken szikrázó, úgynevezett asztrál dárda fúródott át a villamos ajtaján, lyukat is hagyva annak másik oldalán. Ha nem esik el, keresztülszúrja a fejét, és többé nem kellett volna aggódnia, hogyan jut el az álmában látott helyre. Rémült arccal nézte ezt a kéken szikrázó, világító dárdát. Soha nem látott még ilyet, csak hallott róla, hogy ilyesmire is képesek a misztikumok. nagyjából egy percig volt az ajtóba fúródva, majd mindenki ijedtségére, egy nagy villanással semmivé lett. Teljes félelem ült ki az utasok arcára. A villamos zörögve száguldott át a városon, és az egész életét hátrahagyni kényszerülő fiú örömére, pont oda vitte őt, amerre mennie kell. Már csak ő volt a villamos azon kocsijába ahová felszállt, mikor a jármű befutott a végállomására. Leszállt róla, és ahogyan körbenézett már látta is a város határát, ahová mennie kellett. Nem akarta elhinni ezt az egészet. és csak arra vágyott, hogy hazamehessen és egy kádba forró fürdőt vegyen, de tudta, hogy ezt nem teheti meg, ég ki tudja milyen hosszú ideig. Ahogyan állt a végállomáson, körbenézet alaposan, nem e lát valahol végrehajtót, de csak pár ember lézengett a régi épületek tövében. Szantos városának ez a része volt a történelmi negyed. Az itt álló palotákra emlékeztető épületek sok mindent láttak már.  Még a bennük lakókat is folyamatosan az elmúlt évszázadokra emlékeztette. Igyekezett elvegyülni a sétálgató emberek között. Megigazította rövid barna haját, és a rajta lévő fekete vékony kabátot, és kék farmerét, majd egyenesen az álomban látott hely felé vette az irányt. Emor megnyugvással tapasztalta, hogy sikerült az üldözőit leráznia Már jóval nyugodtabban, de még mindig sietve ment a célja felé. Lassan félórája ment már a városon kívül.  A fű a bokájáig ellepte őt, és látta a tavat is a távolban. Mikor végre odaért, leült a partjára, hogy kinyújtóztassa egy-két percre megfáradt lábait.

• Édes Istenem! Mibe csöppentem én bele. – Sóhajtott egy nagyot, miközben tekintetet a távolba meredt, majd lassan feltápászkodott, a tavat megkerülte, és folytatta az útját az álomban látott erdőhöz. Unottan, és fáradtan haladt előre a széles mezőkön. Már rég elhagyta a tavat is, de az erdő még nem látszódott a távolban sem.  Egy idő után nem is figyelte, hogy mióta megy, csak ment előre, gondolkodás nélkül, mert mennie kellett. Kezdte látni az erdőt, ami felé tartott. Lassan de biztosan elérte azt.  Egyre beljebb haladt az erdőben, és botorkált az örvénytelen sűrű erdőben, nagy zajjal. Jó ideje keringett már az erdőben. Kezdte feladni már, mikor végre elérte az álomban is látott tisztást. Megállt a szélén, majd körbenézett. Akkora volt ez a kis tisztás az erdő belsejében, hogy tíz nagyobb ház, hatalmas telekkel is kényelmesen elfért volna rajta, bár Emor házakat nem látott.  Pont magával szemben látott egy széles, piramisszerű halvány zöldes-szürkés, a fákkal egy magasságban lévő épületet, ami szemmel láthatóan elég öreg volt már és szinte teljesen beleolvadt a környezetébe. Emor épphogy körbe tudott nézni, amikor észrevette, hogy egy csukjás alak közelít egyenese felé, a piramis irányából. Emor is lassan és óvatosan elkezdett felé menni. Nem tudta, hogy barát vagy ellenség ő, és épp emiatt egyenest a torkában dobogott a szíve. Tudta, hogy most már nem menekülhet, ha ellenség az illető. Nincs hová hátrálnia.

• Bőven itt volt az ideje, hogy el gyere végre. Van fogalmad róla, hogy mennyit kockáztattam én azzal, hogy neked üzengettem? – Torkollta le Emort elég keményen a csuklyás – Hát persze hogy nem tudod. Semmit sem tudsz még. Ejj de sok dolgunk lesz. –Sóhajtott egyet az ismeretlen, majd intett neki egyet. – Gyere velem.

• Rendben. – Válaszolt kissé meglepődve Emor, majd követte a csuklyást. Odasétáltak a piramis mellé, ahol különböző kisebb épületek voltak fából, és egyéb erdőben található, elkészíthető anyagokból. ezek az épületek a csuklyás igényeit szolgálják ki. Különböző élelem raktárak, karámok, és persze ahol ő maga lakott. Emort meglepte az ismeretlen felkészültsége. Egészen otthonosnak találta az ő lakhelyét. A csuklyás szembefordult a fiúval, majd levette a fejét takaró leplet, és leült a háza előtt lévő kis padocskára, ami közvetlen a bejárat mellett volt.

• Mit ácsorogsz ott? Ülj már le! Beszélni valónk van. – Szólt a rejtélyes ember, majd a világoskék szemével kissé szúrósan ránézett a fiúra, aki erre késlekedés nélkül leült. A csuklyás egy lágy mosolyt eresztett el a fiúnak erre a mozdulatára. eléggé komikusan tudta előadni magát Emor ha zavarban volt, vagy félt. Emor alaposan megnézte az ismeretlent, amint helyet foglalt mellette. Hosszú egyenes szőke haja volt, és világoskék szemei. Látszott rajta már a kor, és a heg a bal arcán is azt igazolta, hogy megért már egy pár dolgot, de ennek ellenére fiatalosnak és barátságosnak tűntek a vonásai, a nálánál kevéssel magasabb férfinek.

• Lesz mit megbeszélnünk, fiatal barátom. Először is, engedd meg, hogy bemutatkozzam. Harlindon vagyok.  Neked elmondhatom, bár magad is rájöhettél már, hogy misztikum vagyok jómagam is. Méghozzá másodszintű, hogy pontosabbak legyünk.

• Én Emor vagyok, és mik ezek a szintek? – Kérdezte csodálkozással az arcán.

• Tudom, hogy ki vagy. Na, akkor kezdjünk bele. Látom sok dolgunk lesz. Az ősi vonalat követőknél vannak szintek. Ezek a szintek egytől ötig vannak. Ötös szintűekből van a legtöbb. A második szintűekből is már nagyon kevesen vannak. Az elsőszintűekből egy évszázadban születik három. Értelemszerűen az öt a leggyengébb és az első a legerősebb. Ennek segítségével az új irány követőit is be tudjuk sorolni. A végrehajtók kivétel nélkül az új irányt követik, ott a legerősebbek is maximum a harmadik szintet érhetik el, szerencsére. Ez az új irányzat korlátai miatt van, mert az csak az erőről és a pusztításról szól, épp ezért nem tudnak magasabb szintre lépni, mert nem értik meg a dolgok valódi jelentését, és mélyebb értelmét. Mivel erősebb vagyok a végrehajtás embereinél, nem tudtak elkapni. Bár hiába vagyok erősebb, egyedül nem szállhatok szembe több ezer őrült pusztítóval. Nagyon kevesen maradtunk a klasszikus irányzat követőiből, akiket még nem kaptak el. Ezen a kevesek is szét vannak szóródva. Nem tudom, hogy merre vannak és pontosan hányan. Tudod, a klasszikus irányzatban sokkal több rejlik, mint az új irányzatban. Az új vonal, egy eléggé lebutított és kordában tartott változat. Gondolom, most fölmerül benned a kérdés, hogy akkor miért mi maradtunk kevesebben. egyszerű. Mert a klasszikus irányzat nem a hódításról, öldöklésről és a pusztításról szól. Tudunk harcolni is. Nem is akár hogy, de nem ezért vagyunk itt, hogy ezt tegyük. Ja és még valami. Az első szintűekről tudnod kell azt, hogy ők másmilyenek, mint a többi misztikum. Nekik ráadásul nem is születéskor mutatkozik meg az erejük, mint a többieknek. Kitudja? Lehet, hogy pont te vagy az egyik. – Vigyorgott Harlindon. – Bár megjegyzem, hogy az határozottan nem volna rossz.

• Értelek Harlindon. Az őszintét megvallva, gőzöm sincs, hogy én hová tartozom. teljes a káosz bennem. Mindenemet hátra kellett hagynom. A barátaimat, az egész életemet és ráadásul itt ülök mindentől teljesen távol. Enyhén szólva kétségbe vagyok esve. – Hallgatott el Emor gondterhelt arccal, és meredten bámult maga elé a földre.

• igen értelek ifjú barátom. A besorolás miatt nem kell aggódnod, az majd folyamatosan fog fejlődni, ahogyan tanulsz. A benned lévő elveszettség és káosz érzése teljesen normális, és azt kell mondanom, hogy ennél jobb nem is lehetne.

• Micsoda? –fakadt ki Emor. – Szó szerint szenvedek, azt se tudom, hogy a következő öt percben mi lesz velem, és ennél jobb már nem is lehetne? – mondta már szinte ordítva a fiatal fiú fájdalmában.

• Igen így van. Mivel ha már az utad legelején megjárod a poklok poklát, utána minden más akadályt sokkal könnyebben fogsz venni, mert már ismered a legrosszabbat és tudod valóban értékelni a boldogságot is. – majd Harlindon egy enyhe mosolyt engedetett el a felzaklatott fiú felé, megnyugtatásképpen.

• Mikor kezdek majd el tanulni?

• Majd ha eljön az ideje. Először is azt tanulod és tanítom meg neked, amiket tudnod kell ahhoz, hogy kiváló misztikum lehess. Tehát az alapjait teremtjük meg. Hogy ez milyen gyorsan fog menni az rajtad múlik majd. Ezt azt jelenti, hogy minden káros szokástól és függőségtől, szenvedélytől valamint a civilizáció mocskától meg kell, szabadulj, és ezzel párhuzamosan a túlélés, és a természetben való éléshez szükséges dolgokat és azoknak minden csínját-bínját el kell, sajátítsad. ennek az értelme az, hogy önálló lehess. Maximálisan el tudd magad tartani, és ne másoktól kell, hogy függj. Így szabad tudsz maradni, és nem fognak tudni zsarolni vagy befolyásolni téged. Ha kellő tudásod van ezen a téren, na akkor kezdelek majd tanítani a misztikumról. Egészen addig felesleges. Most viszont kapsz enni és inni. utána pihenj le, van bent a házamban még egy hely, ott tudsz aludni. Ma megtetted a magadét, holnap pedig belevágunk a sűrűjébe a dolgoknak. Szóval rád fér az alvás. Amúgy is hamarosan sötétedik. Kérdés?

• Nincsen. Eléggé felvilágosítottál, és kezdetnek ennyi pont elég is, szerintem.  Azon felül választásom se nagyon van. Bár nem mintha variálni akarnék. Szóval részemről rendben van.

• Helyes! Ezt már szeretem. Megyek, hozom neked a kaját. – Szólt fülig érő szájjal Harlindon, majd öt perc múlva vissza is tért az étellel amit Emornak hozott. Jóízűen elkezdte falatozni a sült halat, amit Harlindon hozott neki. Még csodálkozott is, hogy mennyire jó az íze. Evés után Harlindon megmutatta neki, az épületeket, és a fekvőhelyét. A sötétedés se váratott sokat magára, és ezután ők is mind a ketten nyugovóra tértek. Tudták, hogy ez lesz a legjobb, hiszen holnaptól egy hosszú utazás veszi kezdetét.

Hamarosan folytatás!