A tavit�nd�r

�lt egyszer valaha r�gen egy moln�r a feles�g�vel. Szerett�k egym�st, boldogan �ltek, j�l ment a soruk, �vr�l �vre gyarapodott a vagyonuk. Hanem a balszerencse t�bbnyire loppal j�r, s orvul csap le az emberre. �gy t�rt�nt a moln�rral is: egyszerre csak elkezdett apadni a vagyonk�ja, addig-addig, m�g a v�g�n m�r-m�r el�szott a malma is, amelyben lakott. Ott tartott a szerencs�tlen, hogy napr�l napra azt v�rta, mikor verik meg a dobot az udvar�n, mikor �rverezik el a feje f�l�l a tet�t.

– Koldusbotra jutunk, mehet�nk vil�gg� – s�hajtozta sokszor.

Szeg�ny m�r aludni sem tudott, elvette a sok gond az �jszakai nyugodalm�t. J�form�n a szem�t sem hunyta le, csak t�prengett, em�sztette mag�t, �s forgol�dott keservesen az �gy�ban.

Egyszer egy hajnalon m�r napkelte el�tt talpon volt; gondolta, kimegy egy kicsit a szabadba, h�tha �gy k�nny�thet valamicsk�t a sz�v�n. Ide-oda barangolt a k�rny�ken, s �ppen akkor �rt fel a malomg�tra, amikor az �gen felragyogott az els� napsug�r.

Abban a pillanatban a moln�r mintha valami l�gy csobban�st hallott volna a t�ban. Meglep�dve megfordult: h�t egy sz�p l�ny emelkedett ki a szeme el�tt a v�zb�l; finom, sz�p kez�vel �sszefogta a haj�t, s ez a s�r� haj k�toldalt leomlott, eg�sz habfeh�r test�t bebor�totta.

"Ez a t� t�nd�re!" – gondolta a moln�r, �s f�lelm�ben moccanni sem mert.

A tavit�nd�r azonban r�mosolygott, l�gyan cseng� hangon a nev�n sz�l�totta, �s megk�rdezte t�le, mi�rt olyan szomor�. A moln�r eleinte csak hallgatott, de a t�nd�r addig biztatta, addig b�tor�totta, m�g a v�g�n megemberelte mag�t, �s elmondta a b�j�t-baj�t.

– Azel�tt j�m�dban �lt�nk, most meg olyan szeg�nyek vagyunk, ak�r a templom egere!

– L�gy nyugodt – mondta a tavit�nd�r –, gazdagabb� �s szerencs�sebb� teszlek, mint amilyen valaha is volt�l. Ennek fej�ben csak egyet kell meg�g�rned: azt, hogy nekem adod az els� �jsz�l�ttet, amelyik a h�zadban l�tja meg a napvil�got.

A moln�r azt gondolta mag�ban: "Ugyan mi m�s �jsz�l�tt lehetne otthon, mint egy kutya- vagy egy macskak�ly�k!"

R��llt az alkura, a t�nd�r pedig al�mer�lt a t�ba.

A moln�r eg�szen megvigasztal�dott, sietett haza a malomba, hogy el�js�golja a feles�g�nek, milyen szerencse �rte, s hogy v�get �rtek m�r a rossz napok, letelt a h�t sz�k esztend�, s megint j�l�t k�sz�nt r�juk.

H�t amint befordul a kapun, szalad el�be vid�man a szolg�l�l�ny, �s m�r messzir�l lelkendezve kiab�lja:

– Moln�r uram! Moln�r uram! �rvendezz�k! Nagy �js�g van a h�zban!

– Ugyan mi? – k�rdezte a moln�r.

– Negyed�r�ja sincs m�g, hogy a moln�rn� asszony gy�ny�r� kisfi� hozott a vil�gra!

A szerencs�tlen moln�rt mintha vill�m s�jtotta volna. Csak �llt, �llt szeg�ny feje, �s els�t�t�lt el�tte a vil�g. L�m, r�szedte az �lnok t�nd�r; el�re tudta, hogy fia fog sz�letni, �s fondorlatosan elcsalta t�le! Leszegett fejjel l�pett oda a feles�ge �gy�hoz.

– Tal�n nem is �r�lsz ennek a sz�p gyereknek? – k�rdezte az asszony neheztelve, ahogy megl�tta az ura szomor� k�p�t.

Erre a moln�r le�lt az �gya sz�l�re, tenyer�be hajtotta a homlok�t, �s akadozva, k�nnyeivel k�szk�dve elmes�lte, mi t�rt�nt vele, mit �g�rt a tavit�nd�rnek.

– Mit �r a szerencse, mit �r a gazdags�g, ha el kell vesz�tenem �des egy fiacsk�mat?! – kesergett. – De h�t mit tehetek?

M�g aznap elj�ttek a rokonok szerencs�t k�v�nni. A moln�r nekik is elmondta a dolgot, t�l�k is tan�csot k�rt, de azok csak a v�llukat vonogatt�k, nem tudtak mit mondani, csak azt n�zt�k, hogy min�l el�bb elb�cs�zhassanak; iparkodtak kifel�, ak�r egy halottash�zb�l.

A moln�r�kra pedig j� napok virradtak. Amihez a gazda hozz�kezdett, minden siker�lt neki. Konyha-kamra mintha mag�t�l telt volna meg, �s �jszak�nk�nt megfiadzott a l�dafi�ban a p�nze. Hamarosan gazdagabb lett, mint valaha.

De ak�rmilyen j�m�dba jutott is, nem tudott igaz�n �r�lni neki. Egyre gy�t�rte a sz�v�t az �g�ret, melyet a tavit�nd�rnek tett. Valah�nyszor a t� mellett vitt el az �tja, mindig elfogta a f�lelem, h�tha felbukkan a t�nd�r, �s figyelmezteti az ad�ss�g�ra. A kisfi�nak pedig a vil�g�rt sem volt szabad a partnak m�g csak a t�j�k�ra sem mennie.

– Vigy�zz – mondogatta neki az apja –, veszedelmes hely az: egyszer csak kiny�lik a v�zb�l egy k�z, �s ler�nt a m�lybe!

Nem is ment a fi� soha arrafel�; de a t�nd�r sem mutatkozott t�bb�. A moln�r kezdett lassacsk�n megnyugodni.

Teltek-m�ltak az �vek, a gyerek sz�p leg�nyk�v� serd�lt, �s be�llt tanulni egy vad�szhoz. J�l kitanulta a mesters�g�t, der�k vad�sz lett bel�le, s a falusi f�ldes�r sz�vesen a szolg�lat�ba fogadta.

Lakott abban a faluban egy sz�p, szemreval�, becs�letes le�ny. Ez nagyon megtetszett a vad�sznak. Egyre csak ott s�t�lgatott az ablaka alatt, azt�n egy sz�p napon be�ll�tott hozz� egy nagy csokor vir�ggal, �s megk�rte a kez�t. A l�ny igent mondott, �s hamarosan meg�lt�k a lakodalmukat. A f�ldes�r n�szaj�nd�kul takaros kis h�zat adott a fiataloknak; s ett�l fogva ott �ltek boldogan, b�kess�gben, sz�ves szeretetben.

T�rt�nt egyszer, hogy a vad�sz egy sz�p karcs� �zet vett �ld�z�be. A vad kifutott az erd�b�l a szabad mez�re, de a vad�sz ut�na iramodott �s lel�tte. �r�lt neki, mert ritka sz�p �llat volt; nyomban neki�llt, �s megny�zta a. k�s�vel. Munka k�zben v�res lett a keze; nem akart �gy be�ll�tani a feles�g�hez.

"M�g megijedne azt hinn�, megv�gtam magamat" – gondolta.

Ott volt a k�zelben a t�, ez�st�sen csillogott a t�kre, f�lk�rben n�das z�ldellt k�r�l�tte, el�l pedig sz�p gyepes parttal lejtett sz�n�ig a mez�. Od�bb pedig a malomg�tat lehetett l�tni meg a malom mohos tetej�t; de ott hossz� esztend�k �ta m�s �r�lte a b�z�t, mert az �reg moln�r feles�gest�l a s�rban nyugodott m�r.

A fiatal vad�sznak esz�be sem jutott, hogy ehhez a t�hoz neki hajdan�ban m�g csak k�zel�teni sem volt szabad. Ledobta a vad leny�zott b�r�t a gyepre, besz�rta a f�ldbe a vad�szk�s�t, mell�je letette a t�sk�j�t, s odal�pett a v�zhez, hogy lemossa a kez�t.

Abban a pillanatban, amint az ujj�t belem�rtotta, felbukkant a t�b�l a t�nd�r. Gy�ngy�z� kacag�ssal megr�zta hossz� haj�t, nedves k�t karj�t a vad�sz nyak�ra fonta, �s olyan gyorsan ler�ntotta mag�val a m�lybe, hogy a hull�mok t�st�nt �sszecsaptak felett�k.

Nemsok�ra beesteledett, de a kis falusi h�zban hi�ba v�rta a vad�szt a feles�ge. Min�l tov�bb v�rt, ann�l jobban elfogta sz�v�t a szorong�s. Ha az ember agg�dik valaki�rt, sok minden megfordul az esz�ben. Szeg�ny asszony is vissza-visszagondolt most arra, amit az ura mes�lt neki t�li est�ken a gyerekkor�r�l: a fondorlatos tavit�nd�rr�l meg arr�l, hogy az �desapja sosem engedte a t� k�zel�be.

Nagy aggodalm�ban v�g�l is f�lkerekedett, �s kiment a t�hoz. S ott meg-tal�lta f�ldbe sz�rva az ura vad�szk�s�t �s mellette a vad�szt�sk�t.

Most m�r nem is k�telkedett benne, hogy bek�vetkezett a szerencs�tlens�g: a tavit�nd�r val�ra v�ltotta a r�ges-r�gi �g�ret�t, �s elj�tt az ur��rt. Jajgatva, kez�t t�rdelve h�vogatta kedves�t, de hi�ba, nem felelt neki m�s, csak a gyenge visszhang. �tfutott a t� t�ls� partj�ra, hajl�tgatta szerte a s�r� n�dat, v�gigszaladt a malomg�ton, s egyre az ura nev�t kiab�lta, de hasztalanul. Akkor �tkozni kezdte a tavit�nd�rt, arra sem j�tt azonban v�lasz. A t� t�kre meg sem rezzent, csak a f�lhold b�mult r� mozdulatlanul a v�zb�l.

Szeg�ny asszony m�g futkosott egy ideig rem�nytelen�l a t� k�r�l, hol hangosan ki�ltozott, hol cs�ndesen zokogott; v�g�l kimer�lt, ereje fogyt�m a f�ldre hanyatlott �s elaludt.

�lm�ban meredek szikl�k k�zt k�szott f�lfel�. Kez�t t�ske t�pte, l�b�t inda b�kly�zta, arc�t es� verte, hossz� haj�t heves sz�l zil�lta. V�gre fel�rt a tet�re s ott egyszeriben eg�szen m�s k�p t�rult el�je. Az �g k�ken ragyogott, a l�gy leveg� szinte simogatta; szel�d lejt� ereszkedett lefel�, tarka vir�gos mez� z�ldellt el�tte, s annak a k�zep�n takaros kis kunyh� �llt.

Odament a kunyh�hoz, �s benyitott. Feh�r haj� �regasszony �ld�g�lt benne, �s bar�ts�gosan fel�je b�lintott.

Szeg�ny asszony ebben a pillanatban f�l�bredt.

A nap m�r f�nt �llt az �gen, k�r�s-k�r�l mosolygott a hat�r; csak az � sz�ve volt tele szomor�s�ggal. Elt�k�lte mag�ban, hogy amit �lmodott, meg is fogja tenni; nekiindult a nagy hegynek, h�tha ott kap valami j� tan�csot, hiszen �gy szerette a f�rj�t, hogy a vil�g v�g�re is elment volna �rte.

Nagy, keservesen felkapaszkodott a szikl�k k�zt a meredeken, �s fent a tet�n �gy tal�lt mindent, ahogyan �lm�ban l�tta.

Az �regasszony sz�vesen fogadta, le�ltette, �s �gy sz�lt hozz�:

– Bizony�ra valami nagy baj �rt, hogy elj�tt�l hozz�m az �n mag�nyos kunyh�mba.

Az asszony s�rva mes�lte el neki szomor� t�rt�net�t.

– Vigasztal�dj�l meg – mondta az �reg –, majd �n seg�tek rajtad. Itt van egy aranyf�s�; v�rd meg, m�g telihold lesz, akkor menj ki a t�hoz, �lj le a partj�n, �s f�s�ld meg vele hossz� fekete hajadat. Mikor elk�sz�lt�l, tedd a f�s�t a partra, megl�sd, mi t�rt�nik.

Az asszony hazament, de bizony nagyon lassan telt az id� teliholdig. V�gre azt�n felj�tt a f�nyes korong az �gre. Az asszony kiment a t�hoz, le�lt a parton, f�s�lni kezdte hossz� fekete haj�t az aranyf�s�vel; mikor elk�sz�lt, letette a f�s�t a partra. Nem sokat kellett v�rnia: z�gni kezdett a v�z, majd egy hatalmas hull�m tornyosult fel, kicsapott a partra, �s elragadta a f�s�t. Abban a percben, ahogy a f�s� els�llyedt, kett�v�lt a v�z, �s a vad�sz feje a t� t�kre f�l� emelkedett. Egy �rva sz�t sem sz�lt, csak szomor�an r�n�zett a feles�g�re. Azon nyomban el�z�dult egy m�sodik hull�m, �s elbor�totta. Azt�n ism�t elnyugodott minden; a t� megint olyan sima volt, mint annak el�tte, csak a telihold �br�zata csillogott a sz�n�n.

Szeg�ny asszony szomor�an t�rt haza, de aznap �jszaka �jra l�tta �lm�ban az �regasszony kunyh�j�t. M�snap reggel ism�t �tra kelt, s elpanaszolta b�j�t-baj�t a b�lcs v�ns�gnek. Az egy aranyfuruly�t adott neki, �s azt mondta:

– V�rd meg am�g f�lkel a telihold, akkor fogd a furuly�t, �lj ki a partra, �s f�jj el rajta egy kis n�t�t: azt�n ha v�ge a dalocsk�nak, tedd le a furuly�t a partra, megl�sd, mi t�rt�nik.

Az asszony megint sz�r�l sz�ra megfogadta az �regasszony tan�cs�t. Alig tette le a furuly�t a f�venyre, z�gni-b�gni kezdett a t�, egy hatalmas hull�m csapott ki a partra, �s elragadta a furuly�t. A k�vetkez� szempillant�sban kett�v�lt a v�z, �s megjelent a vad�sz, de m�r nemcsak a feje, hanem der�kig az eg�sz ember. Epekedve t�rta ki karj�t a feles�ge fel�, de hi�ba, ism�t feltornyosult egy m�sodik hull�m, �s mag�val sodorta a m�lybe.

"Jaj, mit �rek vele – s�hajtott a szeg�ny asszony –, ha csak megpillantom az �n �des-kedvesemet, de mindj�rt el is vesz�tem!"

Sz�v�t megint el�nt�tte a b�nat, de �lm�ban harmadszor is megjelent az any�ka kunyh�ja. S � harmadnap reggel �jb�l �tnak indult. A b�lcs v�ns�g most egy aranyrokk�t adott neki megvigasztalta, �s azt mondta:

– M�g nem tett�nk meg mindent, amit lehet. V�rd meg, m�g a telihold felj�n, akkor fogd a rokk�dat, �lj ki vele a partra, fond tele a cs�v�t; ha elk�sz�lt�l, tedd a rokk�t a v�z k�zel�be, megl�sd, mi t�rt�nik.

Az asszony megint rendre �gy tett mindent, ahogyan az �regasszony meghagyta neki. Mikor f�lkelt a telihold, kiment rokk�j�val a partra, �s szorgalmasan nekil�tott a fon�snak, m�g a len el nem fogyott �s a cs�ve meg nem dagadt a fon�lt�l. Azt�n letette a partra a rokk�t. Abban a percben z�gni kezdett a t�, hevesebben z�gott, mint b�rmikor addig egy nagy hull�m tornyosult f�l rajta, kicsapott a partra �s elragadta a rokk�t.

S akkor kibukkant a v�zb�l a vad�sz feje, kiemelkedett eg�sz teste, egy szempillant�s alatt a parton termett, megfogta a feles�ge kez�t, s futni kezdett vele.

Hanem m�g�tt�k egyszerre nagy z�g�s t�madt, a t� t�kre tajt�kot h�nyva f�lemelkedett, �s egy toronymagas hull�m kicsapott a mez�re, mint az �z�nv�z. A menekv�k m�r azt hitt�k, v�g�k van. A haragos hull�m m�r a sarkukat csapdosta; m�g egy l�p�s, �s elnyeli �ket. Akkor az asszony sikoltva seg�ts�g�rt ki�ltott az any�k�hoz. Abban a szempillant�sban egyik�k levelib�k�v� v�ltozott, m�sikuk kecskeb�k�v�. Az �radat �tz�dult f�l�tt�k, de nem tudott k�rt tenni benn�k, csak messze-messze elsodorta �ket egym�st�l.

Mikor a v�z visszah�z�dott, az �regany� ism�t emberr� v�ltoztatta �ket. Csakhogy egyik�k sem tudta, hov� lett a p�rja; idegen emberek k�z� ker�ltek, akik m�g csak h�r�t sem hallott�k az � haz�juknak. Egyik is, m�sik is nagy v�lgybe jutott, magas hegyek v�lasztott�k el �ket egym�st�l.

Hogy valahogyan meg�ljenek, elszeg�dtek mind a ketten birkap�sztornak. �veken �t terelgett�k a ny�jukat mez�r�l mez�re, �s a sz�v�k tele volt b�nattal, v�gyakoz�ssal.

Egyszer azt�n megint kitavaszodott, kizsend�lt a f�ld r�gyeztek a f�k, s �k ism�t kihajtott�k ny�jukat a sarjad� mez�re. �s valahogyan �gy t�rt�nt, hogy �ppen szemk�zt terelt�k egym�ssal a birk�ikat, egyik�k lefel� a lejt�n, m�sikuk f�lfel� a hegyoldalon.

Egy lank�s r�ten tal�lkoztak. Nem ismert�k fel egym�st, de nagyon �r�ltek mind a ketten: legal�bb most m�r nincsenek olyan egyed�l.

Ett�l fogva egy�tt legeltett�k a ny�jukat. Besz�lni nemigen besz�ltek, de a sz�v�k mintha lassacsk�n egy kicsit megvigasztal�dott volna.

Egy este, �ppen telihold volt, s a ny�jak m�r lepihentek, a hajdani vad�sz el�vette a furuly�j�t, s elf�jt rajta egy sz�p szomor� n�t�t.

A p�sztorl�ny egyszeriben keserves s�r�sra fakadt.

– Mi�rt s�rsz? – k�rdezte a t�rsa.

– Hogyne s�rn�k, hogyne keseregn�k! Hiszen akkor is ilyen sz�p telihold volt, amikor utolj�ra f�jtam ezt a n�t�t, �s az �n �des-kedvesem feje kibukkant a v�zb�l!

Akkor a vad�sznak mintha hirtelen h�lyog esett volna le a szem�r�l: egyszerre megismerte az � kedves feles�g�t.

S ahogy a telihold belevil�g�tott arc�ba, az asszony is megismerte �t. Meg�lelt�k, megcs�kolt�k egym�st, �s olyan boldogok voltak, �gy �r�ltek a viszontl�t�snak, hogy ha akarn�m, sem tudn�m elmondani. A sz� kev�s ahhoz; csak a k�pzelet �rhet fel ekkora boldogs�ghoz.